Amikor építkezik, akkor nem érdemes összeveszni a kivitelezővel, azzal ritkán jár az építtető jól. Mégis, lehetnek vitás pontok, amikor valami mégsem úgy történik, ahogy azt Ön elképzelte.
A vitás helyzetek kezelése két fő részből áll. Az első alkalommal konzultáció amely során átbeszéljük az aktuális helyzetet és próbálunk megoldást találni arra. Ezt követően, amennyiben még szükséges, akkor a következő lépésekben is tudunk segíteni, amire Önre szabott ajánlatot teszünk.
Ilyenkor könnyen alakulnak ki a felek között olyan vitás helyzetek, melyeket nem tudnak egymás között megoldani, mert az érdekeik azt nem engedik, vagy már annyira belebonyolódtak érzelmileg, lelkileg az ügybe, hogy senki sem látja tisztán a lehetőségeket a kompromisszumra, ezáltal a nyertes-nyertes megoldást, mely mindkét félnek megfelelő lenne.
Az ilyen eseteket meg lehet előzni szakszerű projektmenedzsmenttel. Ugyanakkor ennek hiányában is lehet 1-1 vitás helyzetet orvosolni. Egy független szakember azért hasznos ilyen esetben, mert segíthet a valós helyzetet megérteni, megoldási javaslattal szolgálni és/vagy képviselni az érdekeidet a kivitelezővel szemben.
Sokkal egyszerűbb ezeket a helyzeteket még ideje korán orvosolni, mielőtt elmérgesedne a helyzet. Olcsóbb, gyorsabb és a kivitelezés későbbi szakaszainak minőségét is jelentősen befolyásolja.
Amennyiben ilyen eset alakult ki és adnál még egy esélyt a per elkerülésére, úgy érdemes egy külső segítséget felkeresni – bármely érintett félnek, legyen szó a megrendelőről/építtetőről, vagy az építőipari vállalkozóról, hogy a helyzetre adott esetben jogi eljárás nélkül megoldást találjon.
A legtöbb esetben pusztán félreértésről van szó
Sok esetben “csak” a kommunikációs, információs hiányosságok/félreértések okoznak problémát, melyek gyorsabban orvosolhatók egy független szakmai segítség által, mint ha jogi útra terelnétek az ügyet. Tekintettel arra, hogy az építtetők és az építőipari vállalkozók csak csekély százaléka szeret bíróságra járni, ezért a vitás építőipari ügyek túlnyomó többsége sikeresen rendezhető lenne egy független, szakmailag felkészült – harmadik fél bevonásával
Fontos megjegyezni
Az említett lehetőség igénybevétele nem azonos a bíróságok által kirendelt, vagy azt megelőzően igénybe vett közvetítői, mediációs tevékenységgel, melyet a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény szabályoz! Mindenképpen javasoljuk jogi képviselővel történő kapcsolatfelvételt, hogy a törvényi előírásokról és szabályokról információt kérjen a kialakult vitás helyzetet érintően.